[kitalaltpillanatok]

túl sokszor és túl sokáig öleltél. ha hosszan gondolok rád, érzem az illatod, a kezeidet magam körül. sose foglak bírni elfelejteni, míg te nem is gondolsz rám, csak néha, amikor eszedbe jut a rajongó tekintetem, amivel csak én bírtalak nézni.

[nemertemsemmitneked]

Talán a hónapok múlásával elfelejtem majd milyen volt a hangod vagy akár a nevetésed egy csak nekem szóló mosoly és a becézések talán elfelejtem az illatod és már nem érzem az érintésed... De egy valamire mindig emlékezni fogok. Egy időben Te tetted szebbé keserű heteimet...

[amiket-nem-mondok-ki]

Azt hiszem, soha nem foglak tudni igazán elengedni. Soha nem fogom tudni elfelejteni, ahogyan hozzámértél, ahogy a kezemet fogtad, ahogy a szemembe néztél, ahogyan átöleltél, ahogyan magadhoz szorítottál, ahogyan reggel álmosan rámmosolyogtál. Nem fogom tudni elfelejteni az illatod, se az arcod apró vonásait, se a hangodat, se a szemeidet, se a bőröd tapintását.... soha

[lathatatlan-vagyok]

Részegedjünk le együtt.

Elsuttogott "szeretlek"-ek tömkelegetét akarom. Szeretkezni akarok veled. Utána egy mély beszélgetés. A szemeidet, az ölelésedet és a világ legszebb mosolyát akarom tőled. Ezeket te adhatod csak meg. Még mindig. Hónapok után is csak rád vágyok. Te kellesz. Minden percben csak te.

[hoyabery]

senki sem tudja betölteni az űrt, amit magad után hagytál

[ordogi-jatekos]

Mindig lesz valami ami visszahúz hozzád. Egy emlék, egy mondat, egy kép, egy zene, egy illat, egy tárgy... mindig lesz valami ami miatt sosem tudlak elfelejteni.

[csakegylovaslany]

Ha együtt, ha külön, mi összetartozunk.

[gamerdepressiongirl]

Jegyezd meg,hogy mindig az bánt a legjobban,aki megígérte,hogy meg fog védeni mindenkitől.

[unforgettablesblog]

Emlékszem mikor legelőször magadhoz szorítottál... Azóta tudom, hogy nincs ennél tökéletesebb érzés a világon.

[egyedulavilagban]

Ma reggel ébredés után szinte pusztító, elemi erővel tört rám a hiányod. Jó ideje nem éreztem már ezt, így szinte letaglózott az érzés. Egy pillanatig szerettem volna azt hinni, hogy csak egy rémálomból riadtam fel, hogy csak álmodtam az elmúlt heteket, hónapokat, és mindjárt érkezik a szokásos ‘Jó reggelt!’ üzeneted. 

De az már soha nem fog jönni. Soha nem szól majd az a hang a telefonon, amit hozzád állítottam be. 

Annyira fájdalmas volt ez a reggel, hogy még csak kikelni sem bírtam az ágyból. Az oldalamra fordultam, összehúztam magam egész kicsire és sírtam. Olyan rég nem sírtam már. 

Legszívesebben egy késsel felhasítanám a mellkasom és kitépném a szívem, ásnék egy mély gödröt és beletemetném, hogy soha többé ne kelljen semmit sem éreznem.

Azt hittem, már túl vagyok rajtad, de úgy tűnik, mégsem.

Olyan ez, mint a corona: hullámokban jön a hiányod, a fájdalom. És nem tehetek ellene semmit.